JELENLEG SZÜNETEL
Zenés, mozgásos, kézműves és mesés-verses fejlesztéssel 1,5-3 éveseknek.

Szeretettel várom a gyermekeket és az anyukákat a Szivárványba egy vidám délelőttre, melynek célja a gyermekek készségeinek és képességeinek fejlesztése játékos módszerekkel. Ezen felül pedig a közösségi élethez való alkalmazkodás megtapasztalása. Célja, hogy finom motiválással, játékos módszerekkel és eszközökkel segítse a gyermekeket a világ megismerésében.
A program első felében 30 percben zenés/ mozgásos/ kézműves/ mesés-verses játékos fejlesztő foglalkozás várja a piciket anyával együtt (minden héten más-más tevékenység áll a középpontban). A gyermekek szociális készségei mellett fejlődik a mozgás, beszéd és a kognitív készségek, képességek sora. Majd 45 perc szabad játék és beszélgetés következik.
A Picúr önfeledten játszhat és fejlődhet, míg Anya a hasonló érdeklődési körrel rendelkező és ugyanazon nehézségeket megélő másik anyukákkal tud szabadon, nyugodt körülmények közt, szeretetteljes légkörben beszélgetni, tapasztalatokat cserélni, lelkileg támogatni, segítséget kapni és segíteni másoknak. Úgy érzem, erre nagy szüksége van napjainkban minden édesanyának!
Az időpontokról itt tájékozódhat ÓRAREND Képek megtekinthetők: Galéria Ha csak játszani szeretnétek egy jót, arra is van lehetőség Baba-Mama klub |
Ha a Picúr bölcsibe vagy oviba készül, mindenképpen hasznos lehet számára
egy-egy ilyen délelőtt.
A foglalkozásokra benti cipő szükséges.