Gyerekjóga
Sok szeretettel várom a gyermekeket a Szivárványba 5-től 10 éves korig játékos jógafoglalkozásra, mely számos jótékony hatása mellett megalapozza egy tudatos, nyugodt, kiegyensúlyozott, önmagával és környezetével harmóniában élő gyermek (ember) létét.
Az órák 60 percesek, kiscsoportos formában (max. 6 fő) zajlanak. Sok játékkal, mesével és utánzással vonom be a gyerekeket a gyakorlatokba. Kapnak egy olyan eszköztárat, ami segít nekik kezelni a stresszt és feszültséget, megmutatja nekik hogyan kezeljék rugalmasan a problémákat, hogyan reagáljanak a kihívásokra, megtanítja őket feltölteni az energiaszintjüket, tudatosan a jelenben lenni, és ami a legfontosabb, hogyan váljanak a lehető legjobban ÖNMAGUKKÁ.
Képek a foglalkozásokról Galéria
Foglalkozások időpontjai: ÓRAREND

Kiknek ajánlott a jóga?
A gyerekjóga minden gyereknek ajánlott, hiszen bármely életkorban és fejlettségi szinten kifejti jótékony hatásait. A jógának köszönhetően a gyerekek olyan tudás birtokába juthatnak, amelynek köszönhetően bármilyen nehézséggel meg tudnak majd küzdeni.
A jóga legfontosabb testi és lelki szintű hatásai:
– javítja a mozgáskoordinációt
– javítja az egyensúlyérzéket
– fejleszti a testtudatot
– segít a helyes testtartás kialakításában
– kompenzálja a sok ülés káros hatásait
– edzi, erősíti a test izomzatát
– erősíti az immunrendszert
– javítja az idegrendszeri éretlenséget
– fejleszti a koncentrációt
– komplexen fejleszti az idegrendszert
– segít az érzelmek megélésében, kezelésében, irányításában, kifejezésében
– támogatja az önismeretet, növeli az önbizalmat
– erősíti a kitartást
– segíti az egészséges testkép, testtudat kialakulását
– segít a helyes önértékelés kialakulásában
– oldja a szorongást, feszültséget
– tudatosítja a test és a lélek szoros kapcsolatát
– táplálja a mentális egészséget, kiegyensúlyozottságot eredményez
Hogyan épül fel egy óra?
Bevezetés-ráhangolódás: a test ellazul, az elme lecsendesedik, együtt rezgünk, lelkünk összeér 🙂
Bemelegítő gyakorlatok, helyes testtartás kialakítását elősegítő gyakorlatok: Átmozgatjuk az ízületeket, izmokat, inakat, szalagokat felkészítve a testet a nagyobb mozgások és ászanák kivitelezésére.
Ászanák: A jóga rendszer ászanáit játékos formában sajátítják el a gyermekek, (állatok utánzásával, mesébe szőtt környezetben). A gyakorlatok segítenek megszabadulni a feszültségektől, feloldják a testben az energiablokádokat, megőrzik, vagy visszaállítják az egészség egyensúlyát.
Játék: A gyermekek legfontosabb tevékenysége a játék. Ezen keresztül szereznek tapasztalatokat, fejlődnek készségeik, képességeik.
Koncentrációt fejlesztő, figyelem összpontosító gyakorlatok.
Légző gyakorlatok: Megtanulják a nyugodt és mély légzést. Feltölti őket életenergiával (pránával). Ezáltal erősödik immunrendszerük, egész testük egészségesen tud működni. A légzésszabályozással (pránájámával) pszichikai és mentális egyensúlyt teremtünk.
Relaxáció: Mesével teremtjük meg a hangulatot, relaxációs zenét hallgatunk.
A zene és a mese szimbolikus üzeneteivel képesek lesznek ellazulni, megszabadulni a negatív lelki-szellemi állapotoktól, rossz gondolataiktól. Új, örömteli gondolatok, képek foglalják el a régiek helyét, pozitív tudatállapot változás jön létre.
A mesében egy kívánságot (szankalpát) fogalmazunk meg, ami egy olyan mondat, célkitűzés, amit el szeretnénk érni, vagy amiben változni szeretnénk.
A relaxáció egy folyamat, melyet gyakorlással tudnak elmélyíteni, ennek során megtapasztalják belső békéjüket, felfedezik az önismeret kalandos útját, önbizalmuk erősödik. Szabaddá válnak a teljesebb örömteli életre.
A foglalkozások végén a gyerekek mindig kapnak valamilyen EGÉSZSÉGES finomságot (szőlőcukor, aszalt gyümölcs, friss gyümölcs, kölesgolyó stb.).
Ha az Ön gyermeke allergiás/érzékeny valamire, kérem, előre jelezze!
Mit érdemes viselni a gyerekjóga órán?
Bármilyen kényelmes, pamut ruházat megfelelő, amiben a gyermek jól érzi magát: nadrág és póló. (szoknya, tunika nem ajánlott. )Cipőre nincs szükség, zokniban vagy mezítláb jógázunk. Hosszú hajú kislányoknak érdemes összefogni vagy befonni a haját, hogy ne zavarja a mozgásban.
Mit kell hozni a gyerekjóga órára?
A gyerekjóga órára saját matracot kell hozni. (Első alkalommal, míg kipróbálja a gyermek, szívesen adok matracot). Egyéb eszközöket (labdák, babzsákok, jógatéglák, hangszerek stb.) én biztosítom.
Javasolt kulacsban vagy műanyag flakonban víz.
Kérem, a szülők mindenképpen jelezzék, ha a gyermeknek van olyan betegsége (allergia, gerincferdülés, epilepszia, asztma stb.), ami befolyásolhatja az egészségi állapotát.
Van-e kizáró ok, ami miatt egy gyermek nem vehet részt a jógaórákon?
Ha frissen műtötték, vagy nemrég esett át valamilyen komolyabb beavatkozáson, akkor a jóga nem javasolt a teljes felépülésig, illetve szükséges a háziorvossal vagy szakorvossal való konzultáció, és csak azután elkezdeni. Egyéb kizáró ok nincs!